Események betöltése

« Összes Események

Kisház Akusztik Crossover

július 23 - szeptember 24

A Nevelők Háza Egyesület által működtetett Kisház Kávézó 2017 óta üzemel Pécs belvárosában, a Civil Közösségek Háza udvarában. Kitűnő kültéri adottságainak is köszönhetően már a kezdetek óta kézenfekvőnek tűnt, hogy koncerteket szervezzünk, melyek közül az akusztikus hangszerelés lett az, amely leginkább megfelel atmoszférájának és méretbeli adottságainak. A közösségi szemlélet, a különböző társadalmi rétegeket és csoportokat összehozó programok szervezése, társadalmi vállalkozásként fontos részét képezte/képezi koncepciónknak.

Az eddig megvalósult koncerteknél is fontos volt a változatosságra, a sokszínűségre való törekvés, a műfajokon átívelő crossover jelleg. Az erre való törekvésünk következménye volt, hogy színpadunkon megfért egymás mellett már eddig is a komolyzene, a folk, az etno, a világzene, a musical, a jazz, a blues, a pop, de még a rock is. A másik cél, amelyet kezdetektől fogva szemünk előtt tartottunk, hogy lehetőséget tudjunk adni a fiatal, pécsi feltörekvő zenészeknek/zenekaroknak. Az utóbbi években szinte egytől egyig bezártak vagy átalakultak azok a szórakozóhelyek Pécsett, ahol a fiatal zenész-generáció meg tudná mutatni magát, így e kezdeményezéssel számukra is teret és lehetőséget szeretnénk teremteni és újra felébreszteni a lelkesedést az amatőr, élő zene iránt, hiszen nem egy és nem kettő olyan országosan ismert zenekar és zenész van, akik Pécsett, kis klubokban kezdték karrierjüket.

A második évad koncertjei (2021.):
július 23. CseRihannák (Reunion)
augusztus 19. The Tablespoon
szeptember 3. Gézakékazég
szeptember 18. Tillai Tímea Énekstúdió
szeptember 23. Péter és a falka
szeptember 24. Kubalibre

További információk: Kisház Akusztik Crossover | projekt (ckh.hu)

Részletek

Kezdés:
július 23
Vége:
szeptember 24
Esemény címkék:
, ,
Esemény Honlapja

Szervező

Civil Közösségek Háza

Helyszín

Civil Közösségek Háza