Események betöltése

« Összes Események

Nőiesség és kozmikus terek – Horgos Anett Evelin pasztellképeinek kiállítása

július 7 @ 1:00 du. - július 30 @ 5:00 du.

Az élet néha nagy kerülőutakon vezet a célhoz. Én már kisgyerekkoromban tudtam a célt: alkotni, teremteni, kibontakoztatni a tehetségemet. Mestert is kaptam hozzá Platthy István rajztanár személyében, akivel hosszú megszakítás után három évvel ezelőtt ismét találkozott az utunk.
1989-ben születtem Pécsett és egy-két éves budapesti kitérőt leszámítva, azóta is itt élek. Bölcsésztudományokat hallgattam, időközben egy alkalmazott grafikus képzést is végeztem, de az alkotáshoz való visszatérésem választott hivatásom által valósult meg igazán.
Nyolc éve készítek ékszereket és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbim időközben megélhetésemmé vált.
A Csontváry Képzőművészeti Stúdióba három éve járok rendszeresen, ahol István támogatásával igyekszem kibontakoztatni sokáig szunnyadt rajztehetségemet. Grafikus alkat vagyok, de a színek szerelmese is, expresszív módon alkotok, saját belső világom sokszínű tartalmait dolgozom át műalkotásokká.
A kiállításon képeim mellett ékszereimet is bemutatom.
Horgos Anett Evelin

Horgos Anett alkotásait a magyar és belső-ázsiai népművészet és távoli egzotikus tájak művészete ihlette. Alkotásaiban elvont módon jelenik meg a nőiesség és sejlik fel egy spirituális belső kozmikusság. Elevenen él benne az eredendő kifejezésmód, amelyet tehetsége által folyamatosan fejleszt, saját útját keresve.
Az eredendő kifejezésmód egy velünk született adottság, mely a bennünk rejlő ősképek segítségével lehetőséget ad önmagunk az emberi közösséggel és a világmindenséggel való viszonyunk megfogalmazására.
Anettnek alsó tagozatos korában voltam a rajztanára, és akkor már olyan vizuális nevelési módszereket alkalmaztam, amely megőrzi és kibontakoztatja ezt a velünk született adottságot az eredendő kifejezésmódot. Sajnos az ebből fakadó kreativitás felnőtt korra az emberek többségében a beépülő gátlások hatására elfojtódik.
A Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület elsősorban baranyai gyermekotthonokban, lakásotthonokban tevékenykedik, az ott nevelkedő gondozottak számára folytat képzőművészet-terápiát és tehetséggondozást. Emellett a Pécs, Rákóczi út 55. alatt lévő alkotóműhelyében is tart foglalkozásokat felnőttek számára. Több mint 20 év után találkozva, ide jár újra Anett alkotni.
A műhelyfoglalkozásokon, olyan művészetterápiás módszerekkel rajzolunk, amelyek képesek az eredendő kifejezésmódot, a belső látást újból előhívni. Így újból tudják használni belső látásukat, mely előhívja a lélek tudattalan belső tartalmait. Művészeti programunk épít a népművészetre, a természet változásrendjére, és ősi természet mitológiára.
Platthy István művészetterapeuta, művészeti vezető

A kiállítást a Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület rendezte, megtekinthető 2021. Július 30-ig , hétfőtől-péntekig 13-17 óráig, az Alma Galériában, Pécs, Boltív köz, amely a Király utcából nyílik.

Részletek

Kezdés:
július 7 @ 1:00 du.
Vége:
július 30 @ 5:00 du.
Esemény címkék:
, , ,

Szervező

Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület

Helyszín

Alma Galéria
Boltív köz
Pécs, 7624
+ Google Map